A Zselic 1140 négyzetkilométer kiterjedésû dombvidék. Nagyobb része Somogy megyéhez tartozik, déli része Baranyához. Hangulatos táj. A 260-270 m tengerszint feletti magasságú dombok, mély völgyek, összefüggõ erdõrengeteg, a patakvölgyek­ben megbúvó települések, és feltáratlanság fogadja az ide látogatót. A Zselic területé­nek felszíni arculata igen változatos. Dombsági jellegébõl fakadóan területén nagy tengerszint fölötti magasságokat nem találunk. Legmagasabb pontja a Hollófészek, 358 m. A fiatal kéregmozgások kapcsán keletkezett sûrû törésrendszer és a laza üle­dékek általános elterjedése miatt a táj igen sûrû völgyhálózattal rendelkezik, igen tagolt. A völgytalpak szélessége ritkán éri el a 200-250 métert, a határoló lejtõk mere­deksége 4-30% között változik. A meredek dombos hegyhátai olyanok, hogy a "kígyó is hanyatt esik felfelé a lejtõn". Fõ talajképzõ rétege a lösz. Felszíni vízfolyásokban gazdag, de ezek többsége csak idõszakos. A Zselic közepén húzódó nagyjából kelet-nyugat irányú vízválasztó a patakokat észak felõl a Kaposba, délrõl a Drávába tereli.

A Zselic elnevezés eredetére vonatkozóan több feltevést ismerünk.

1)   A 18. század közepén Filep István a szláv zselica = kies, ékes, kellemes szóból eredeztette.

2)   Györffy György a zselezo = vas szóból. A Zengõt a római idõkben Vas-hegynek nevezték. Területileg összefügg, ószláv eredetû.

3)   Többen a szláv zselud = makk szóból származtatják. A feudális korban a zselici erdõk jó sertés makkoltató helyek voltak.

4)   Dr. Kopasz Gábor latin eredetû szónak tartja, a sil, silis sárga színû agyagot je­lent. Ez került hun-avar közvetítéssel a táj nevébe.

5)   Dr. Horváth Imre a szél szóból eredezteti. Régen bizonyos mezei ingatlant jelen­tett, amely valaminek a határvonalán feküdt. A pannonhalmi apátságnak szélsõ birto­kai voltak itt, 10 falu 300-350 háznéppel, ugyanúgy, mint északon. A 1093 körül készült oklevélben fordul elõ elõször.

A vidék története

A honfoglalás idején a Baranyát lakó Botond és a Külsõ-Somogyban letelepült Kop­pány törzsei között gyepût alkotott. Késõbb a Kaán nemzetség szálláshelye lett. Szent István idejében királyi birtok. A pannonhalmi apátságnak 1093-ban több falut adomá­nyoztak itt. A királynak és az apátságnak több sertéstenyésztõ és makkoltató kanász­faluja volt az itteni erdõségekben. Valaha 90%-ban erdõ borította. A 13. században már az oklevelek úgy említik, hogy a hízott sertésen, kecskebõrön és méztizeden túl gabonával is adóztak az itteni jobbágyok, tehát már erdõirtások is voltak. A 16. szá­zadban 180 kisebb-nagyobb település volt itt. A török hódoltság alatt 140 falu pusztult el, csak 40 falu települt újra, négyzetkilométerenként 4 fõ volt a népsûrûség. Némete­ket telepítettek be. Üveghuták létesültek, hamuzsírt és kocsikenõcsöt, azaz kalamászt fõztek. A vízmeghajtású õrlõmalmok is felbukkantak. A jövedelmek fõ forrása sokáig az erdõ volt. 1865-ben csak 35%-a volt erdõ. A Rákóczi-szabadságharc bukása után a Zselic búvóhelyet adott a betyárvilágnak. Leghíresebb betyár Patkó Bandi és Mészáros Pál, vagyis Nagy Pali, akit a visnyeszéplaki erdõben temettek el, ez az ún. Palitemetõ. Ma 80 település tartozik a Zselichez.

A Zselic növényzete

Ma a terület 29%-a erdõ. Természetes erdei: 1.) Gyertyános tölgyesek a 200-250 méter magasságban.  2.) Bükkösök 250 méternél magasabban. Bennük az erdei fenyõ õshonos.  3.) Ezüsthársas cseres-tölgyek a 150-200 méternél.  4.) Homoki vegetáció.  5.) Égerligetek szûkebb völgyekben.  6.) Szil-, kõris-, fûz-ligeterdõk szélesebb völgytalpakon.   
Néhány jellemzõ zselici növény: kisvirágú hunyor, kakasmandikó, zalai bükköny, ciklámen, berki szellõrózsa. A Mecsekre és Zselicre egyaránt jellemzõ: szúrós és lónyelvû csodabogyó, díszes vesepáfrány, szakállas szegfû, pirítógyökér.

Települések, látnivalók

Boldogasszonyfa

Boldogasszonyfához tartozik Antalszállás (egykori birtokosáról, Botka Antalról van elnevezve) és Terecsenypuszta. A változatos völgyes-dombos táj magaslati részein nagy­vadban gazdag bükkösök és gyertyánosok találhatók. A terület domborzatát 250-300 m magasságú dombok és mélyebb völgyek jellemzik. A régészeti leletek szerint már kõkorszaki ember is élt a falu helyén. A rómaiak jelenlétét a falutól 8 km távol­ságban talált villa maradványai jelzik. A honfoglaló magyarok Kaán nemzetsége telepedett itt le. Írott forrásban 1344-ben Bodugazonfalua néven szerepel. A 18. szá­zadtól hívják mai nevén, a Szûz Mária tiszteletére szentelt templomáról. 1746-ban német telepesek érkeztek, majd szlávok és magyarok is letelepedtek. Paraszti magán­gazdálkodás és az erdõhöz kötõdõ kézmûves szakmák voltak jellemzõk. Az 1600-as évek közepétõl Igmándy Sámuel birtoka. Majd gróf Széchenyi Ernõé, a Ruppert és a Rumi családé. Említésre méltó a falu fafaragó múzeuma, ahol Hoffer János munkái láthatók (Szaporcán született 1890-ben, gulyás volt, a népmûvészet mestere, 1977-ben halt meg), a klasszicista Igmándy kúria (1836-ban épült, hosszúkás, földszintes épü­let, melynek két végén egy-egy oszlopos, tripanonos veranda van), valamint Fornszek Sándor és családjának kúriája (1848-as szabadságharc kiemelkedõ alakja). A falu lakóinak száma 595 fõ. A falusiakat "bükkfatarisznyásoknak" csúfolták. Kalamász kemence: 100-150 évvel ezelõtt itt égették a kocsikenõcs õsét, a kalamászt hamuzsír­ból.

Telefonszámok: Fafaragó múzeum: 73/354-114, polgármesteri hivatal: 73/354-114.

Magyarlukafa

A Zselic déli határán található kis község egy dombok határolta festõi völgyben fek­szik. Vízrajzi szempontból gazdag vidék sok kis vízfolyással, patakkal. A község neve egy 1237-bõl származó oklevélen vílla Luca, 1395-ben már Lucafalva néven szerepel. A neve egy Luka, Lukács nevû személy egykori birtokára utal. Feltehetõen már a tatárjárás elõtti idõkben is lakott hely volt, azonban 1715-ig puszta, és csak idõnként telepedett itt le egy-egy család. 1720 elõtt magyarok kezdték benépesíteni a területet, 1772-ben már német telepesek érkeztek ide, elõször csak az üveghuta dolgo­zói. Az itt élõket egy falucsúfoló lukafai vellásoknak hívta, mivel sokan a szénagyûj­téshez használatos favillákat készítették. Szinte az egész Dél-Dunántúlt ellátták ter­mékeikkel. A települést gyenge termõképességû földek határolják, fõként a marha- és sertéstartás honosodott meg. 110 lakója van. Az egyutcás település büszkesége a 19. század közepén épült lakóház és a hozzátartozó két pajta. Az épületegyüttes néprajzi mûhelyként szolgál, van szövõszoba, agyagozó és kosárfonó-mûhely. Híressé vált a lukafai Vendel-napi búcsú, amelyet az október 20-a utáni vasárnap tartják. A tájház telefonszáma: 73/554-025.

Somogyhárságy

Csodálatos természeti környezetben helyezkedik el. A terület erdõsültsége és a ren­geteg vízfolyása igen szép látványt nyújt. Ugyancsak szép a falu pincesora. A község neve 1346-ban jelent meg elõször, feltételezhetõen a területen fellelhetõ sok hársfának köszönhetõen. Valószínûleg királyi kanászok voltak az elsõ lakói. A középkor során számtalan nemes birtokolta (Gyõr nemzetség, Dancs Pál, Székely Mihály, Imrefi Farkas, a Festeticsek és a Zichyek). A török idõkben kipusztult. A 18.. században né­me­tek és magyarok telepedtek meg. Utolsó földbirtokosa gróf Zichy Domonkos volt. A községet egykor a külvilággal összekötõ legfontosabb út a „Betyár-út” volt. Ennek a nagy zselici rengetegen keresztül vezetõ útnak a nyomvonalát egy valamikor halálra ítélt betyár mutatta meg kegyelem fejében. A 36 kilométer távolságon Sziget­vár és Ka­posvár között nem volt domb és nem kellett sehol sem hidat készíteni. Északi részén a valamikori önálló falu, Kishárságy van. A Zichy kastély 1939-ben épült, körü­lötte park. A parkot a híres szarvasi arborétum egykori kertésze alakította ki, mivel az ottani földbirtokos család egyik tagja, Bolza Marietta ide jött férjhez. (Ma magántulajdon.) A temetõben Szatyor Gyõzõ által faragott emlékfa jelzi id. Kapoli Antal Kossuth-díjas népi faragómûvész sírját.

Betlehempuszta = Kisszentlászló régi neve. Szegény zsellér lakói koldultak, ezért nevez­ték el így. A templom kinyitása a 73/354-281 telefonszámon kérhetõ (polgármester).

Szulimán

A falu domboktól körülölelve kb. 400 fõnek ad otthont. Már a rézkorban lakott tele­pülés volt a Zselic déli lejtõjén vízfolyásokban bõvelkedõ területen. Elsõ írásos neve Zelewmal, szõlõvel beültetett hegyoldalt jelent. Ezt tükrözi az a természeti kép, mely­ben Gilice és Bakitya szõlõs domboldalai, mint félkarú óriás, ölelésre zárják be nyu­gatra és délre a látóhatárt. A 14. században már önálló plébániája volt. A török idõk óta horvátok és magyarok lakják, és közéjük fokozatosan németek települtek. A má­sodik világháború után helyüket felvidéki és szlavóniai magyarok foglalták el. A település birtokosai Török Bálint, a Balogh, a Batthányi és Biedermann-család. Római katolikus templomát 1890-ben emelték. A templom körül 8 száz éves tölgyfa látható. A vasútvonal 1977-ben szûnt meg. A polgármesteri hivatal telefonszáma: 73/344-050.

Szennai temetõ

Az Almamellék, Szentlászló és Boldogasszonyfa közös határán lévõ dombot nevezik így. Története a következõ: minden év májusában együtt szórakozott a három falu népe az urasá­gaival. Almamellékrõl gróf Batthyány, Szentlászlóról Festetics és Boldog­­asszony­fáról a keménykezû Igmándy Márton volt ott. Alkonyat felé mindig megújították a határhalmot, új földet hánytak rá, mind a három község földjébõl ugyan­annyi lapáttal. Egy fiatalabb legényt ráállítottak, egyik évben ez az Igmándy uraság erdõse volt. Utána megpálcázták, hogy jól emlékezzen, hogy hol a határ. Eközben egy lövés dördült, és az erdész holtan rogyott össze. Az urak összebeszéltek, és az erdõst pontosan a határhalom alá temették. Nem tudni, hogy kik, de a következõ éjjel az erdõst kivették a sírjából és néhány száz öllel arrébb temették. Pör lett ebbõl az uraságok között. Az erdõst hívták Szennainak, ezért lett ennek a földdarabnak a neve Szennai temetõ.

(dr. Lakatosné Novotny Sarolta összeállítása)